2022. 09. 29.

Szabadulószoba = játék, ahol nincs szabály!

Biztosan felmerült már Benned a kérdés – főleg a divatosabb, sorozatokban is feltűnő témák esetében –, szükséges-e ismerni előre a szabadulószoba „történetét, előzményét”? A rövid válaszunk az, hogy NEM. A hosszabb válasz pedig most következik…

A szabadulószobák történetéről már egy korábbi blogbejegyzésünkben beszéltünk, de talán nem hangsúlyoztuk ki eléggé, hogy akár egy „valóságos” társasjátékhoz is hasonlíthatjuk a szabadulószobák természetét. Mintha a játékos bábuk megelevenednének, alakítják a játékot: ezek vagyunk „mi”, akik keresnek, kombinálnak és végül teljesítik a küldetést – remélhetőleg 60 perc alatt.

De biztosan észrevettétek már, hogy azok a legizgalmasabb társasok, ahol kevés a szabály: ha az első játék előtt 2 órán keresztül kell böngészni a játékszabály 100 oldalas leírását, akkor az embernek már az elején elmegy a kedve. Tulajdonképpen a szabadulószoba ennek pont az ellentéte: gyakorlatilag nincs szabály. Mindösszesen annyi, hogy ne erőből, inkább intellektuálisan próbáljuk abszolválni a feladatokat. Biztosan nem lesz szükség fizikai erőre, pl. nem kell tudnunk kötelet mászni sem… csak hogy egy vicces sztorit említsünk: volt már játékosunk, aki a Mystiqueroom kalózós pályáján a kalózhajót nem a „hivatalos” feljáratán szerette volna megközelíteni, hanem a dekorációs céllal elhelyezett kikötői kötélen 😊.

Minden szobán(k)nak van egy története. Úgy gondoljuk, akkor kerek egész egy küldetés, ha a szoba története szorosan összefügg a feladatok sorával. Amikor a történetbe illő módon vezetnek végig a feladatok a cél felé. A küldetést pedig mindig előre elmondja játékvezetőnk. Az előzmény nem befolyásolja a feladatokat. Mondunk egy példát: biztosan mindenki tudja, hogy „Alice Csodaországban” egy létező meseregény, Lewis Carroll írta 1865-ben. A Mystiqueroom-ban pedig pont van egy „Alice” nevű pályánk (sőt „A Kalapos” címmel egy másik történetünk is Csodaországban). A pályán található szereplők, figurák díszletek a regényben is megtalálhatók. De ha valaki nem olvasta az eredeti művet, még nem jelenti azt, hogy ne tudná az itteni küldetést teljesíteni. Sőt, valószínűleg még nagyobb hatással lesznek rá a szürreális díszletek, szokatlan megoldások. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy amikor valaki belép ebbe az „valóságos” társasjátékba, akkor felejtse el 60 percre a külvilágot és ténylegesen bele tudja élni magát az „itt és most”-ba. Hagyja, hogy magával ragadják a különleges díszletek és a nem mindennapi környezet. Lépj át egy másik világba, ahol csak az élmény és a játék számít – megkötések nélkül!

De akár meg is fordíthatjuk mindezt! Ismered Lewis Carroll művét? Épp most olvastad? Tetszett? Szeretnéd, ha megelevenedne körülötted izgalmas világa? Akkor Neked mindenképpen ajánljuk, hogy próbáld ki Alice szabadulószobánkat! Szeretnél varázslóvá válni egy kis időre? Vagy épp megtapasztalni, milyen egy igazi vastrónon ülni? Budapest legszebb díszleteivel nem lesz nehéz beleélned magad.

Nem elhanyagolható a szabadulószobák edukatív haszna sem: mennyivel egyszerűbb pl. egy gyereknek meghozni a kedvét az olvasáshoz, ha a téma már előre egy élménnyel párosul? Nem véletlen, hogy bizonyos történelmi témák feldolgozását már a múzeumokban is egyre többször segítik szabadulószobák (vagy hasonló „keresgélős/kincskeresős” játékok) kiépítésével. Ha tartalmas szórakozást keresel az egész család (vagy baráti társaság) számára, ami feltölt és lenyűgöz, akkor várunk pályáinkon a hét minden napján!

Ajándékkártya

Ajándékkártya

Lepd meg szeretteidet egy felejthetetlen élménnyel MOST! Nincs kedved már egy újabb gyertyatartót vásárolni? Mindenhol egy órát kell sorban állni a pénztárnál? Kifogytál az ötletekből? Akkor jó helyen jársz! Ajándékozz névre szóló ajándékkártyát – otthonról, kényelmesen! Itt nincs sorbanállás…. 🙂

Vásárlás

Rólunk

Mi is az a szabaduló játék? Vagyis szabadulószoba?

Egy igazi csapatjáték, ha valami igazán izgalmasra és egyedire vágysz. 2012-ben nyílt meg az első szabadulószoba Budapesten. Külföldi tanulmányokban is kiemelték már, hogy a magyar szabadulószobák különösen ötletesnek és egyedinek számítanak a szabadulószoba-piacon. A kijutós játék központjában az együttműködés, a rejtvények és feladványok közös megoldása áll. Egy óra alatt kell túljárnod készítőink eszén, és megoldani a fejtörőket. Pályáinkon nincs semmi ijesztő és váratlan, a garantált izgalmakat nem a bezártság, hanem a feladatok pezsgő sora és a gyorsan fogyó idő biztosítja. Ha a legjobb szabadulószobákat keresed Budapesten, jó helyen jársz: ez a MYSTIQUEROOM! A HÉT MINDEN NAPJÁN 9:00-21:00 között találsz elérhető időpontokat! Foglalj játékot MOST!

Csapatépítő céges rendezvény, születésnap, legénybúcsú/lánybúcsú: itt mindenki megtalálja a számára megfelelő programot. Akár 150 fős csapat számára is, egyidőben!

GYIK

Sajnos a pálya védelme érdekében erre nincs lehetőség. Megértéseteket köszönjük!
A játék előtt minimum 5, maximum 10 perccel érkezzetek meg. Előbb sajnos nem tudtok jönni, mert egymást zavarnátok az előző csapatokkal, plusz esetleg meghalljátok a megoldásokat is..:)
Kényelmes, laza ruházat ajánlott, amiben nem gond lehajolni. Öltönyt, kosztümöt, magassarkút, díszsálat felejtsétek el erre az egy órára!
Igen, ha 3 nappal az időpont előtt írtok egy levelet a helyszín e-mail címére (info@mystiqueroom.hu), hogy pontosan melyik foglalást törölnétek és hogy mikor szeretnétek jönni játszani. Viszont amit nem tudunk elfogadni: ha valaki kifizeti a pályát, de nem jelenik meg az időpontban és utólag kér másik lehetőséget játszani.
Mindenkit szeretettel várunk. A pályán nincs ijesztő vagy felnőtt tartalom. Ha vállalják a kihívást és úgy gondolják, a felnőtteknél is ügyesebbek, akkor próbára tehetik magukat. A belső értékes tárgyak védelme érdekében szeretnénk, ha a csapatban vagy a csapattal lenne egy 18 éven felüli is.
Semmi gond, gyertek el játszani. A helyszínen ki kell fizetnetek a játékot. Ha később megérkezik hozzánk az utalás, visszaküldjük a feladónak.
2-8 főig ideális a játék. Ha 8-nál többen vagytok, akkor már egymást akadályozzátok és mindenkire kicsit kevesebb feladat jut.

Kérdésed van? Írj nekünk az info(kukac)mystiqueroom.hu e-mail címre, vagy keresd fel facebook oldalunkat!

Nálunk SZÉP Kártyával is fizethetsz!
(minden zsebből)

szépkártya